„A következő két év sok mindent eldönthet”

Állandó alakulásban vagyunk – kezdi Fekti István, aki a kezdetektől irányítja az egyre bővülő akadémia menedzselését. – Messze vagyunk még a tökéletestől, de szerintem jó a fejlődési folyamat. Nagyon jó kis stáb állt össze idén, rendesen meg tudja tolni az akadémia szekerét. Látom rajtuk, hogy bizonyítani akarnak, érzem bennük a tüzet. Nagy a felelősség, sokan figyelnek minket, de ez szerintem jó.

 

A társasági adóból származó támogatásoknak köszönhetően sok ajtó kinyílt, ami korábban zárva volt. Átadtuk az új konditermet, olyan eszközeink vannak, amik sokoldalú képzést biztosítanak. Az öltözők számát és minőségét illetően is javultunk. Idén mindegyiket igyekszünk a felnőtt öltöző „arculatához” igazítani, a srácok már úgy szocializálódjanak, hogy ne legyen nekik meglepetés majd, ha a nagyok közé kerülnek.

 

Tizenvalahány gyerekkel indultunk, aztán lettünk huszonhatan, most harminchat vidéki tanulónk van. Az Árpád Szakiskola kollégiumában már háromágyas szobák is vannak, a második szinten is kialakítottunk pár apartmant, a cél, hogy egy ötven körüli létszámot is el tudjunk helyezni.

 

A mindennapi munkából neked melyik szelet jut? A támogatók felhajtását például ki intézi?

Tavaly egy cég kifizette a teljes akadémia költségvetését a TAO-támogatás formájában, szerencsére hasonló cégek vannak még a régióban. Négyen intézzük ezeket a dolgokat, szerencsére nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Én az edzőkkel, az iskolaigazgatókkal, a kollégium vezetőjével tartom a kapcsolatot, szervezem a buszokat, utazásokat, ez rengeteg időt elvesz, közben Ocskay Gábor, Elekes Blanka és Debreceni Gábor viszik a gazdasági és szervezési feladatokat.

A Vasvári Gimnázium és a Kodály Általános Iskola a bázis, de más iskolákban is vannak gyerekeink. Mindenkivel jó a kapcsolatunk, egy-két problémás esettől eltekintve jók a tapasztalatok. A tanárok közül sokan szeretik a hokit, járnak meccsre is, könnyű velük együttműködni. Tanárból jut elég a gyerekek mellé, pályából viszont csak egy van. Ennél jobban nehezen lehetne kihasználni a jégcsarnok felületét. Reggel hattól éjfélig be van osztva a pálya. A napi teendőktől függően reggel nyolctól este tízig, olykor éjfélig itt vagyunk, most már nyolc korosztályban tesszük jégre a gyerekeket. Nagyon kellene az új edzőpálya.

 

Pályázati szakaszban van, beadtuk, reméljük, megvalósul. Persze az lenne a legjobb, elsősorban műszaki szempontból, ha itt épülne meg a szomszédban, de a lényeg, hogy legyen. Kétszázöten gyerekünk van, ennyit megfelelő óraszámban versenyeztetni és edzetni már túl nagy feladat ezen az egy felületen.

 

Most mint volt hokist kérdezlek: hány olyan gyerek van az állományban, akikről borítékolnád, hogy lesz belőle valaki felnőtt szinten is?

Izgalmas kérdés. Blankával beszéltünk múltkor arról, hogy mindenki leírja magának, kiből lesz szerinte egy új Sofron, elrakjuk egy borítékba a neveket, aztán elővesszük pár év múlva és megnézzük. Vannak potenciális jelöltek, szerintem szép számban. A következő két év sok mindent eldönthet az ő fejlődésük és a mi sorsunk szempontjából is. Az optimális az lenne, ha két, két és fél szezon után öt-hat játékos megjelenne a nagycsapatban, talán nem is csak a harmadik-negyedik sorban. Rögös út ez, de nem állunk rosszul. Az emberi tényezők és az elvégzett munka befolyásolja majd a dolgokat. Meg persze a versenyeztetés.

 

Helyben vagyunk. Idehaza az igazi problémának a minőségi versenysorozatok, a jó korosztályos bajnokságok hiányát tartják a legnagyobb problémának. Hiába nyer tíz góllal a Volán egy sima bajnokit, ha gyakorlatilag nincs komoly ellenfél.

Ez biztos. Ezért is indultunk el zászlóshajóként két éve. Hogy legyenek követőink. Most úgy néz ki, lehetnek: a MAC és a Miskolc is akadémiában gondolkodik. Körülöttünk mindenhol küszködnek, a szlovéneknél, osztrákoknál is, a kevés utánpótlás-sorozat miatt. Talán most az EBEL Junior Liga segíti a fiatalokat abban, hogy negyven-ötven (szoros) mérkőzést játsszanak. Az örökké élő példa a szapporói csoda, ami előtt az első osztrák szezonunkat tudtuk le, több mint negyven meccsel, ami nagyon kellett a bravúrhoz. Ilyesmit várok ettől a ligától is. Legelőször, hogy mind az U-18-as, mind az U-20-as válogatottunk kerüljön vissza a divízió B-be. Ez az akadémia megítélése szempontjából is rendkívül fontos.

Szerintem most már nagyjából a helyén van, ez szerepelt a szakmai programban. Előkészítőben és kölyökben dupla csapatunk van, serdülőben 28-29-es kerettel dolgozunk, ez a jövőben is vállalható, az aktuális létszámtól függ, hogy lesz-e itt is dupla csoport. Az ifiben egy huszonötös keret a vállalható, ami a minőségi munkára még alkalmas létszám.

 

A legfontosabb, hogy a fiataljaink hozzászokjanak bizonyos ritmushoz. A felnőtteknek is hozzá kellett szokniuk az első szezonban például, hogyan játsszanak egy 450 kilométeres klagenfurti út után, hogyan szoktassák a szervezetüket. Hogy milyen színvonalú bajnokság lesz, arra nem mernék tippelni, de optimista vagyok. A Salzburggal, a Zólyommal, a tavalyi bajnok Linzzel vagyunk egy csoportban, ha nem is tudjuk, milyen kerettel indulnak, hasznos lehet a velük való találkozás. Jóslásokba nem bocsátkoznék, de az egyenes kieséses szakaszba jó lenne odakerülni. Persze a lényeg nem az eredmény, hanem hogy előkerüljön az a néhány gyémánt, akiket a nagycsapat számára ki tudunk csiszolni.

 

 

Somos Ákos