A második legjobb „B” csapatként zárta a szezont az akadémia U14B alakulata

Milyen fejlődést láttál a csapat teljesítményében a szezon során?

Jelentős fejlődés volt tapasztalható a szezon során. Bár gyerekekről beszélve természetesen előfordultak hullámvölgyek, jobb és kevésbé sikeres időszakok, de összességében a fiatalok keményen dolgoztak minden nap, legyen szó edzésről vagy mérkőzésről. A szezon előrehaladtával egyre inkább csapatként funkcionáltunk. A meccsek során pozitív légkör alakult ki, és mindenki közösen, egymásért küzdött. A játékunkon is jól látható volt a fejlődés, különösen a támadó harmadban, valamint abban, hogy miként tudjuk menedzselni a mérkőzést, nem csupán 20 percen keresztül, hanem fokozatosan tanultunk meg 60 percen keresztül jó iramú hokit játszani.

Milyen területeken kellene javítani a csapatnak a következő szezonra?

Leginkább a fizikális játékon és a testjáték megfelelő használatán. Ebben a korosztályban engedélyezett először a testjáték és ezt az idei szezonban nagyon nehezen építették bele a gyerekek a játékba, nagyon sokáig nem mertek fizikálisan játszani. Foglalkoztunk az edzéseken, azzal, hogy hogyan kell ütközéseket adni és fogadni. Sokszor beszéltünk róla, hogy az ütközés nem azért van, hogy bántsd az ellenfelet vagy fájdalmat okozz neki, hanem egy eszköz, amivel a csapatot és a kitűzött cél elérését tudod segíteni. Amikor ezt elkezdték megérteni és volt belőle pozitív tapasztalatuk, onnantól többször mertek testtel játszani és ez nagyot lendített a játékunkon, de jövőre ezt mindenképpen hamarabb kell elkezdeni. A védekező harmadban sokat kell fejlődnünk, fontos, hogy ott igenis mindenki tudja a feladatát és végezze el határozottan. Védekezni egyszerűen kell, hogy minél gyorsabban megszerezzük és kihozzuk a korongot a saját harmadunkból, ehhez viszont mind az öt játékosnak tudnia kell az adott szerepét és feladatát.

Mik voltak a kitűzött célok, és mennyire tudtátok megvalósítani őket?

A szezon során több különböző célt tűztünk ki magunk elé. Bár „B” csapatként szerepeltünk, nem szerettem ezt a megjelölést használni, mert mindig is úgy éreztem, jobbak vagyunk annál, mint amit ez a jelölés sugall. Az egyik fő célunk az volt, mind a játékosoknak, mind nekem edzőnek, hogy minél több játékos kapjon lehetőséget az „A” csapatban. Úgy gondolom, ez jól sikerült: a szezon elején a „B” csapat keretébe nevezett játékosok közül 13-an legalább egy mérkőzésen léptek pályára a másik csapatban, míg 4-5-en több mint 10 mérkőzésen is szerepeltek. Emellett csapatként is kitűztünk rövid- és hosszútávú célokat. Ötmeccses szakaszokban határoztuk meg a feladatainkat és a megszerzendő pontszámokat, igyekezve reálisnak maradni. A szezon első és utolsó részében ezeket a célokat 70-80 százalékban sikerült elérnünk, bár az év közepén egy komolyabb hullámvölgyet éltünk át, amikor nem tudtuk teljesíteni azt, amit kitűztünk magunknak. Hosszabb távon az volt az egyik kiemelt célunk, hogy mi legyünk a bajnokság legjobb „B” csapata, ami sajnos az utolsó fordulóban elszenvedett vereség miatt nem valósult meg. Tudjuk, hogy nem a könnyű utat választottuk, nem csak olyan feladatokat tűztünk ki, amelyek biztosan teljesíthetők, hanem nehezebb kihívásokat is vállaltunk, hogy mindvégig megmaradjon a motiváció és a fejlődés iránti vágy.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a szezonban?

A folyamatos fel-le mozgás a korosztályok között az edzéseken és a meccseken. Az U14-es korosztályban nyilván az ”A” csapat élvezte a prioritást, ha nekik kellett játékos, akkor oda mentek a gyerekek, de azt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a másik csapat két edzője (Barabás Miklós és Ozsváth Ádám) mindenben partner volt és igyekeztek szem előtt tartani a ”B” csapatot is, annyira, hogy a bajnokság elején volt, hogy hozzánk voltak igazítva a keretek. A másik része, hogy én rendszeresen szerepeltettem U12-es játékosokat, akik közül hárman meghatározó játékosok voltak az U14 B-ben, viszont, ha nekik a saját korosztályban volt jelenésük akkor az élvezett elsőbbséget, de Sofron Ádám is végig partner volt, hogy minden jól tudjon működni. A legnehezebb talán ez volt, hogy nem mindig lehetett tudni, hogy éppen hányan leszünk 1-1 edzésen vagy milyen összeállításban tudunk nekivágni egy találkozónak, de ilyen a sport, ilyen a jégkorong, folyamatosan változik és alkalmazkodni kell. Sosem volt kifogás, hogy éppen mikor, kivel, hogyan, hánykor, hányan edzünk. A gyerekeknek is elmondtam, hogy abból kell kihozni a legtöbbet, ami éppen rendelkezésre áll, mert a mérkőzést is az fogja nyerni, aki jobban reagál és gyorsabban alkalmazkodik.

Mit könyvelnél el a legnagyobb sikernek?

Két dolgot. Az egyik a gyerekek szemmel látható fejlődése a szezon végére, technikai és taktikai értelemben is. Hiszem, hogy van sok olyan elsőéves játékos, aki idén a ”B”-ben játszott és jövőre már az ”A” csapatban fog szerepet kapni. A másik pedig, hogy egy ellenfelet leszámítva, mindenkit sikerült legyőzni, akivel több, mint egy mérkőzést játszottunk. Voltak olyanok, akik ellen többször is sikerült nyerni, pedig ezeknek a nagyrésze a helyi egyesületek ”A” alakulata volt.

Milyen tanulságokat vontál le a szezonból, amiket a későbbiekben lehet hasznosítani?

Fontos az egyszerű, határozott és egyértelmű szabályok betartása, valamint az őszinte és gyakori kommunikáció. Mind a jégen, mind azon kívül oda kell a gyerekekre figyelni, illetve törődni velük. Ezzel jelentősen meg lehet könnyíteni a mindennapi tevékenységeket, gördülékenyebbé válik a munka, és a fiatalok számára is élvezetesebbé teszi az együttműködést.

Mennyit fejlődtek a gyerekek a szezon során, mint technikailag, mint a taktikailag?

Én elég nagyívű fejlődést tapasztaltam a szezon során, gyakorlatilag azt mondhatom, hogy minden területen a szezon elejéhez képest. Rengeteg olyan dologban tudtunk előre lépni, ami a szezon elején nagy nehézségeket okozott. A legnagyobb fejlődést a góllövésben tudtuk elérni, ami azért nem hátrány egy bajnokságban. Míg az alapszakaszban 2,1 volt átlag góllövésünk meccsenként, addig ezt a szezon végére a helyosztó körre feltornáztuk 4,6-ra, ami mindenképpen nagy fejlődés.

Mennyire vagy elégedett a csapat sikerével?

Egyrészt elégedett vagyok, másrészt viszont maradt hiányérzetem. Örülök, hogy a gyerekek fejlődést mutattak: tizenhárom játékos szerepelhetett az „A” csapatban, és tíz U12-es játékos kapott lehetőséget az U14-esek között. A bajnokságban sikerült megszereznünk a 17. helyet, sok „A” csapatot megelőzve, így a második legjobb „B” csapatként zártunk. Ezek mind jól néznek ki és büszke lehet rá az ember és a gyerekek is. A gyerekekre kimondottan büszke is vagyok a szezonért, de van bennem hiányérzet. Úgy gondolom, hogy lehetett volna bennünk több is, de az a jó a jégkorongban, hogy holnap újra megpróbálhatod az edzésen, jövő héten újra kiszaladhatsz a mérkőzésre, jelen esetben a következő szezonban. Aztán lehet, hogy én vagyok csak ilyen, aki mindig azon gondolkozik, hogy hogyan lehetne még jobban, még hatékonyabban csinálni. Most már arra fókuszálok, hogy mit tudunk majd másképp csinálni a következő évben.