Árkovics Bálint: „Egyéni képességek terén jók vagyunk”
- 2018.10.24. 12:00
- Fehérvárav19
U12 A csapataink a Vasas otthonába látogattak az elmúlt hétvégén. A pályán látottakat Árkovics Bálint és Pillók Martin, a két vezetőedző értékelte.
Vasas SC A1 – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A1
Csapatunk összeállítása: Csapó – Filipkó, Nyikos, Vén, Büki, Sábián, Cser-Palkovics, Debreceni-Bárány, Korpa, Kabai, Farkas, Kovács
Árkovics Bálint vezetőedző elégedett volt játékosai egyéni teljesítményével, azonban kiemelte, hogy csapatként is meg kell tanulniuk együtt dolgozni. „Elég jó oda-vissza játékot mutatott a Vasas elleni mérkőzés. Látszott, hogy egyéni képességek terén jók vagyunk, de egyszerűbben kell játszanunk. Leginkább fejben kell fejlődni és tartani magunkat a megbeszélt dolgokhoz. Fontosnak tartom, hogy a csapat és az edzők elvárásai szerint akarjanak dolgozni, hiszen ez hosszabb távon is így működik majd. Ez viszont csak a srácokon áll, hogy hogyan tudják ezt kivitelezni. Meg kell tanulniuk, hogy ezek azok a dolgok, amik a jó játékost megkülönböztetik az átlagostól.” Az előkészítő A korosztályban most két hét szünet következik, legközelebb november második hétvégéjén játszanak bajnoki mérkőzést a fehérvári U12-esek. „Most egy kis szünet következik, kicsit könnyebbre is vettünk pár napot, hogy a gyerekek mással is tudjanak foglalkozni az iskolán és a hokin kívül. November 11-én játszunk legközelebb, a Dunaújváros ellen, addig van időnk szépen, okosan felkészülni, hogy magabiztos játékkal léphessünk jégre.”
Vasas SC A2 – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A2
Csapatunk összeállítása: Warvasovszky – Varga, Szente, Pallag-Bozsák, Sári, Francsics, Janzsó, Németh, Patkós, Gál, Bráth, Ozsváth, Hamrák
„A hétvégén a Vasassal játszottunk, velük most találkoztunk először a szezonban.” – kezdte az értékelést Pillók Martin, előkészítő A2 csapatunk vezetőedzője. „Erős ellenfélnek bizonyultak, akik sokat korcsolyáznak és jól kezelik a korongot. Elégedettek vagyunk a mérkőzéssel, hiszen a srácok hajtottak és pörgős, kemény meccset játszottak. A játékunk kicsit még mindig kapkodós, de a gyerekek szép lassan elhiszik, hogy képesek a jobb teljesítményre, ha odafigyelnek és a fejüket is használják.” A szakember arra is kitért, hogy mi az, amin még javítaniuk kell, hogy a következő mérkőzésen jobb játékot tudjanak mutatni. „A védekezéssel és a helyezkedéssel többet kell foglalkoznunk, mert ezen a téren még hiányos a srácok tudása. Az edzéseken a passzolásra és a helyezkedésre fektetjük a hangsúlyt, ezt a hétvégén már láthattuk a mérkőzésen, de még mindig fejlődnünk kell ezekben. A következő meccset Dunaújvárosban fogjuk játszani, de előtte egy kisebb pihenő vár ránk. Készülünk tovább és haladunk lépésről lépésre.”