Arnold, aki átlátja a pályát

Ahogy sok más akadémista, Antal Arnold is az iskolával járt először a jégcsarnokban, ahol a kori-foglalkozások alkalmával őt is kinézte magának Orgovány István. Elhívta edzeni, ami nagyon megtetszett neki, ráadásul szülei is ajánlották a sportágat. Vagy scak a rendszeres mozgást.

 

„Nyolc évesen tanultam meg korcsolyázni. A jégkorongban elsősorban a csapatmunka tetszett meg. Meg aztán jó volt olyan környezetben lenni, ahol másokat is érdekelt a sport. Mert a suliban mindenki inkább a filmekről meg a tanulásról beszélt, engem meg már régóta a sport érdekelt. Focizni is próbáltam, de az nem ment. annyira Itt magamfajta társaságba kerültem, így az elejétől könnyen ment a beilleszkedés”.

 

Az első komoly edzésekről csak ennyit mond: nehéz volt. Addig csak a Velencei-tavon korcsolyázott olykor, itt heti rendszerességgel jöttek a foglalkozások, nehéz volt belerázódni.

 

A túlzottan magabiztosnak véletlenül sem nevezhető, csendes srác beismeri, első meccse előtt rettenetesen izgult. Aztán máskor is. Ma már szerencsére egyre ritkábban, de akkor szabályosan félt. Az edzéseken viszont sosem, azokat a kezdettől fogva élvezte.

 

Hátvédnek nem jelentkezik az ember, azokat választják, nemcsak a hokiban. Arnoldot is hátravezényelték és ott maradt. „Több poszton játszottam, aztán az edzőim úgy látták, inkább ott leszek jó. Szeretem a test-test elleni játékot. És innen sokkal könnyebben átláthatom a pályát. És hát minden támadás hátulról kezdődik. Persze a lövéseket is gyakoroljuk sokat, muszáj, mert emberelőnyöknél is pályán vagyok olykor.”

 

Kercsó Árpádnál kezdett, most Kóger István az edzője. „Ő máshogy viszonyul hozzánk, kicsit közvetlenebb, persze a tiszteletet neki is meg kell adnunk, mint edzőnek. Teljesen mások az edzések, itt már takitkát is gyakorlunk, és vannak szárazedzések. Az nagyon kemény. Lépcsőzéssel melegítünk, aztán kint szánkót húzunk, illetve vannak a Haleszban futások is heti rendszerességgel.”

 

A nagyokat inkább csak tévében szokta nézni. Chara a kedvence a bekkek közül – a magyarok közül nem tud választani. „A csatárok munkája jobban tetszik. Amit ők művelnek a támadóharmadban, sokkal jobban megragad az emberben” – ismeri el, hogy az igazi népszerűség mindig is az elöl játszók privilégiuma. De ez nem azt jelenti, hogy a hátvédjátéknak már ebben a korban ne lennének meg a szépségei: „Rettenetesen lehet élvezni, ha jól megy a figura, jó érzés, ha valami sikerül.”

 

Arnold amúgy nagyon visszafogottan válaszol (amikor válaszol) a saját erényeit firtató kérdésekre, azt mondja, nehéz neki magáról beszélnie. De a pályán megvan a szükséges agresszivitás benne: megteszek mindent, hogy nálam legyen a korong – fogalmaz.

 

Ehhez sokat fejlődött fizikailag is: „ Erősebbnek érzem magam, a szüleim panaszkodnak is folyamatosan, hogy mindent kinövök.”

 

Tanulni csak este van ideje. Hullafáradtan ér haza rendszerint, de muszáj nekiülnie, mert máskor nem lehet. „A tanárok néha panaszkodnak, amikor nem figyelek órán, mert olyan fáradt vagyok.” A ciszterci gimnáziumban tanul, igyekszik, de a hoki az első a számára.

 

A meccsrutin nemcsak klubszinten növekszik, mert Antal Arnold a korosztályos válogatottban is szerepel. A külföldi jégkorong olykor nagyon kemény, máskor meg simábban nyernek a vártnál 1-1 nemzetközi tornán. Glen Williamson az edzője, akitől szintén sokat tanult. „Nagyon odafigyelnek ránk, két napos összetartások vannak év közben. Ott is jó a társaság, a buszon a túrák alatt mindig jó a hangulat.”

 

Tervei, céljai: mint minden kortársának. Felnőtt csapat, válogatott, külföld. Tizenöt éves, úton van. A jó hazai hátvédekben igen szegény sportág érdekében szurkolunk neki, hogy sikeres legyen ez az út.