Sikeresen kezdték meg az Akadémia U8-as csapatai a szezont

  • 2024.10.01. 12:52
  • Fehérvárav19

Elkezdődött a 2024/2025-ös szezon az U8-as korosztály számára is. Az edzők részletesen beszámoltak az eddig elért eredményekről, valamint az edzéseken tapasztalt fejlődésről.

A 2024/2025-ös szezonra augusztusban elkezdődött a felkészülés, és az U8-as csapatok már az első hetekben visszarázódtak a jégre. Az edzők a nyári pihenő után gyorsan felvették a ritmust a gyerekekkel, és örömmel számoltak be az eddig elért eredményekről, valamint az edzéseken tapasztalt fejlődésről. Elsőként Rajz Áron, az U8-as korosztály vezetőedzője osztotta meg gondolatait az eddigi munkáról és a csapat előrehaladásáról.

“Közel két hónapja ugrottunk fejest a szezonba, amit azért mondok így, mert az első, visszaszoktató hetet követően ott folytattuk a munkát, ahol a tavalyi szezonban abbahagytuk. Ezt azért tehettük meg, mert a gyerek láthatóan befogadják a dolgokat, amiket tanítunk nekik, lelkesen gyakorolják a cseleket, korcsolyázást, lövést vagy épp, ami az adott témakör a héten. A fejlődés már most látható, azonban nem szabad elfelejteni, hogy 4-8 éves hokisokról beszélünk, tehát idén is sok vidám, játékos helyszínnel készülünk, amibe természetesen sok feladatot rejtünk. Előfordul, hogy a gyerekek jelzik, sok a nehéz feladat, ami leginkább a figyelem, fegyelem lazulásában mutatkozik meg.”

Az edzések változatossága érdekében az előző évekhez hasonlóan az edzők „vetésforgóban” végzik a kreatív munkát, havi lebontásban váltják az edzések tervezését Pánczél Brigivel és Rigó Bencével, míg Bors Geri a kapusokért felelős. 

“Elmondhatom, kollégáim is sokat fejlődtek az elmúlt években, ezért egyre nagyobb felelősség, több feladat hárul rájuk. Úgy gondolom, a jó hangulatú, gördülékeny, hasznos edzésekhez elengedhetetlen az edzők közötti kohézió, együttműködés, emberi kapcsolódás, amikben mi nem szenvedünk hiányt” - értékelte Rajz Áron a csapat edzői stábjának munkáját. 

A tornák időszaka is elkezdődött, szeptemberben egy kék, kettő sárga és egy piros tornán mérhették meg magunkat a gyerekek. Mindegyik tornáról elégedett számoltak be az edzők, mint első tornáról, de persze a kellemetlenebb részekről is beszámoltak, mind építő jelleggel.

A kapusok felkészítése szintén fontos része volt az augusztusi és szeptemberi munkának, amelyről Bors Gergely, a kapusedző, számolt be. Az U8-as korosztályban a fókusz az alapállás, alapmozdulatok és az alap korcsolyázási technikák elsajátításán volt, amelyek a játékhoz szükséges stabilitást és mozgáskoordinációt fejlesztették. Ebben a korosztályban a gyerekek megtanulták a helyes testtartást, a gyors irányváltásokat és a megfelelő egyensúly megtartását. 

Rigó Bence is értékelte a nyári szünet utáni visszatérést és a szezon kezdetét. Elmondta, hogy az augusztus elején elkezdett edzéseken a hangsúly kezdetben a visszarázódáson volt, ahol a gyerekek játékos formában ismét megszokhatták a jégen való munkát. Az első hetek könnyedebb edzéseit fokozatosan váltották fel a komolyabb feladatok, így szeptember végére a csapatok már teljes mértékben visszarázódtak az iskola és a versenyszezon megszokott ritmusába. 

Emellett Rigó Bence beszámolt arról is, hogy szeptember 29-én az MJSZ Nyitófesztiválján két csapattal (piros és sárga) vettek részt. Sokaknak ez volt az első tornája, először húzhatták magukra az Akadémia mezét. Nagy élményekkel gazdagodtak a gyerekek ezen a hétvégén és nem utolsó sorban ügyesen helyt is álltak.

 

“Mindig izgalmas időszak az augusztus az U8-as korosztályban. Újra előkerül a jégkorong felszerelés, rendszeressé válnak az edzések. A régi, megszokott rutin visszatér az életükbe, azonban újabb kihívások is mindig várnak rájuk egy-egy szezon elején. Edzői szemmel jó látni, hogy mennyit nőttek, komolyodtak a kicsik a nyári szünet alatt” - értékelte Pánczél Brigitta a csapat felkészülését és a szezonkezdés tapasztalatait.

Az edzések mellett a gyerekek számára a legjobban várt események a tornák, és szeptember 22-én elérkezett az első megmérettetés ideje! A kék csapat Miskolcra utazott, ahol a hosszú út ellenére a gyerekek végig izgatottak és jókedvűek voltak. Minden mérkőzés során figyelmesen követték az edzői utasításokat, és kitartóan küzdöttek. Gyönyörű passzjátékkal és ügyes cselekkel irányították a korongot az ellenfél kapuja felé. Az utazás azonban megviselte őket, és ez az utolsó percekben már látható volt rajtuk. Ennek ellenére boldogan hagyták el a Miskolci Jégcsarnokot négy izgalmas mérkőzés után. Mint mindig, most is akadtak hiányosságok, amelyeket az edzők a következő edzéseken fognak fejleszteni, de a tapasztalatok alapján a pozitívumok kerültek túlsúlyba.