Erdélyi túrán jártak az U12-esek

  • 2018.12.21. 18:00
  • Fehérvárav19
Előkészítő A csapataink az elmúlt hétvégén erdélyi túrán szerepeltek. A mérkőzéseket Árkovics Bálint és Pillók Martin értékelték.

U12 A csapataink első szezonbeli első erdélyi túrájukon vettek részt. Kemény hétvégén vannak túl a srácok, hiszen két nap alatt négy mérkőzést játszott mindkét együttesünk. Árkovics Bálint, A1 csapatunk vezetőedzője így értékelte a túrát: „Izgalmas és kemény, mozgalmas túrán vettünk részt, mivel két nap alatt négy mérkőzést játszott a csapatunk. Sokaknak ez volt az első hosszabb buszos útja, ezért már egy nappal korábban kiutaztunk Erdélybe. Az első két meccset a Brassó ellen játszottuk. Tudtuk, hogy ők az egyik legerősebb csapat ebben a szezonban, ezt igazolták is a teljesítményükkel. Kicsit izgultunk az első meccsen, olyan hibákat követtünk el, amiket nem szoktunk, de így is visszajöttünk a játékba és döntetlenre mentettük a mérkőzést. Ennek azért örültünk, mert jó szájízzel kezdtük a túrát. A második találkozó elején kaptunk két gyors gólt, de higgadtak tudtunk maradni, végül pedig egy remek és alázatos harmadik harmaddal megfordítottuk a mérkőzést. Boldogok voltunk, hogy sikerült egy nagyon jó meccset játszanunk, és nagyon nagy győzni akarás volt a játékosokban. A vasárnapi két találkozón is javuló tendenciát mutattunk és jól játszottunk az ISK Csíkszereda ellen. Boldog vagyok, mert sikeres és emlékezetes túrát zártunk, és olyan élményeket és emlékeket szereztünk, amikről tíz év múlva is beszélni fogunk.”

ASC Corona Brasov A1 – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A1
Csapatunk összeállítása: Warvasovszky – Cser-Palkovics, Kabai, Korpa, Sábián, Vén, Farkas, Nyikos, Büki, Debreceni-Bárány, Filipkó, Kovács

ISK Csíkszereda A1 – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A1
Warvasovszky – Cser-Palkovics, Kabai, Korpa, Sábián, Vén, Farkas, Nyikos, Büki, Debreceni-Bárány, Filipkó, Kovács

Előkészítő A2 csapatunk is négy mérkőzést játszott a két nap alatt, melyeket Pillók Martin a következőképp értékelt: „A hétvégén Romániában túráztunk. Ez nagyon megterhelő volt a srácoknak, de szépen helyt álltak, nagyon jól játszottak minden meccsen. A Brassó és a Csíkszereda ellen is napi két mérkőzést játszottak, de tartották magukat az edzői utasításokhoz és sok jó dolgot láttunk a játékukban. Úgy érezzük, hogy a srácok kezdenek fejben megérni, de persze még mindig van miben fejlődni. Jó úton haladunk a kitűzött cél felé, folytatjuk a munkát és készülünk az újabb megmérettetésekre. Most egy kis pihenő következik és az ünnepek, reméljük, hogy ezután mindenki pihenten tér vissza a munkába.”

ASC Corona Brasov A2 – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A2
Csapatunk összeállítása: Csapó – Jánosi, Németh, Francsics, Gál, Sári, Bráth, Patkós, Ozsváth, Pallag-Bozsák, Szente, Hamrák, Janzsó

ISK Csíkszereda A2 – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia A2
Csapó – Jánosi, Németh, Francsics, Gál, Sári, Bráth, Patkós, Ozsváth, Pallag-Bozsák, Szente, Hamrák, Janzsó