Hosszú szezont tudhat a háta mögött az U14-es korosztály A2-es csapata
- 2022.05.05. 11:32
- Fehérvárav19
Április elején véget ért a szezon az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia kölyök korosztályának A2-es csapata számára. Az elért eredményekről, illetve a szezonbeli tapasztalatokról a vezetőedző, Ozsváth Ádám értékelt.
A vezetőedző először a bajnokság utolsó szakaszáról, a helyosztókról összegzett: „A bajnokság utolsó szakasza a helyosztó volt. A célunk mindenképp az volt, hogy ott fejezzük be a bajnokságot, ahol kezdtük tehát az első 16 hely valamelyikén. 8 csapat játszott egymás ellen összesen 7 mérkőzést, itt sikerült négyszer nyerni, viszont háromszor vesztesen hagytuk el a jeget. Az utolsó találkozóra mindenki összeszedte magát, igyekezett kihozni a maximumot a játékából, kár, hogy ezzel a teljesítménnyel eddig vártak a srácok, de mindenképp jó zárása volt az évnek és a 16.helyet is sikeresen megcsíptük összesítettben. A munka viszont nem áll meg, korosztályváltás után folytatódnak az edzések június 3-ig jégen, aztán két hét száraz felkészülés következik utána pedig nagyjából egy 5 hetes pihenő vár a gyerekekre.”
Ozsváth Ádám a gyerekek egész szezonbeli teljesítményét is értékelte: „Véleményem szerint egy jól sikerült szezon van mögöttünk, ami elég hosszú volt, sok meccset játszottunk, viszont ami a legfontosabb, sikerült többször megszorongatni az erősebb ellenfeleinket. A legnehezebb szerintem az volt a srácok számára, hogy a szezon elején ez a csapat nagyjából három külön helyen edzett, nehezebben tudtak összeszokni, viszont szerencsére a szezon végére ez jobban összeállt, többet tudtunk azokon a hibákon dolgozni, amik sorra visszatértek a találkozókon. A szezon érdekességének talán azt mondanám, hogy idén három meccsből kétszer tudtunk nyerni az ellen a Miskolc ellen, aki a végén a hatodik helyre futott be a bajnokságban. Szerintem sokat tanultak a srácok, fejlődtek a játék minden elemében. Remélem idén is sokan tudnak majd az A1es csapathoz csatlakozni, akik másodévesek lesznek, mert az mindig egy jó visszajelzés számomra.”