Így látta az ifjúsági csapat szezonját a vezetőedző

Először is értékeljük egyben a szezont egy pár mondatban!
Elég nagy a hiányérzetem, hiszen nem sikerült a döntőbe jutnunk az osztrák bajnokságban. Azt hittük, hogy menni fog, így ez egy fájó pont ebben a szezonban. Sikerült összerakni egy csapatot és együtt tartani őket, ennek viszont örülünk.

Mi volt a csúcspont és mi volt a mélypont?
A csúcspont az volt, hogy megnyertük az alapszakaszt. Úgy gondolom, ebben a csapatban, abban a helyzetben ez volt a maximum, amit ki tudtunk hozni magunkból. Utána jöttek a keményebb meccsek és amit mondtam is a srácoknak a szezon elejétől, hogy nem lesz elég, ha csak a szükségeset és nem a maximumot nyújtják, be is bizonyosodott: jöttek a vereségek, a pofonok. Sajnos nem tudtuk áthozni azt a formát, amit az idény elejétől játszottunk. Hiába kértük, hogy minden meccsen hozzák ki magukból a maximumot, azt tették ki a jégre, ami éppen akkor elég volt. Nagyon nehéz motiválni egy fiatal játékost arra, hogy a legtöbbet adja ki magából, ha félgőzzel is lehet meccset nyerni tíz góllal. Meg kell tanulniuk, hogy nem elég annyit kitenni, amennyit éppen akarunk, hanem mindig a maximumon kell dolgozni és száz százalékosan kell koncentrálni. Mert ha párgólos előny után elveszik a figyelem, akkor az veszik el, amiért ezt a sportot játsszuk. Koncentráció és helyzetkihasználás, ez a lényeg. Ha egy kéz, egy fej nem szokja meg, hogy minden helyzetben gólt kell lőni, akkor kritikus pillanatokban sem fog sikerülni.

Mire fektették a hangsúlyt a korosztályban? Miben fejlődött a legtöbbet a csapat?
Az erőfejlesztés volt a legfontosabb, ezen kívül pedig a felnőtt jégkorong felé hajló játékot szerettük volna megszoktatni velük, hogy mi az, amit egy felnőtt játékosnak játszani kell. Gondolok itt a fizikális hokira és arra, hogy kevesebb lehetőség van hibázni, hiszen nem lehet halogatni a dolgokat a pályán, a munkát adott pillanatban kell elvégezni ahhoz, hogy a csapat előre lépjen. A szezon végére nagyjából sikerült összeállni a brigádnaknak. Fiatal csapattal játszottunk, hiszen a 2002-es korosztályból csak pár játékos maradt nálunk, így ennek a gárdának kellett beérnie és azt a szerepet betöltenie, amit a második éveseknek szántunk volna. Ebben nagyon sokat fejlődtek, nagy részüknek sikerült felnőni a feladathoz és felvenni a ritmust.

Nagy lépés ugyan, de közel van a felnőtt hoki, van-e esély arra, hogy a mostani U18-ból valaki akkorát lépjen, hogy bemutatkozhasson a Titánok soraiban?
Nagyon nehéz elképzelni, hogy egy nyár alatt ekkorát lépjenek, de belekóstolni bárki belekóstolhat, ahogyan például idén első éves ifisták döntöttek el juniormeccset is. Fizikálisan van a legnagyobb lemaradása a 2003-asoknak a többiekhez képest. Ha nyáron olyan munkát tudnak végezni, ami hozzásegíti őket ahhoz, hogy elérjék a felnőtt játékosok „alját”, akkor van esély rá, hogy bemutatkozzanak. Mentálisan is fel kell őket készíteni arra, hogy még nem felnőtt játékosok. Nekik, minden egyes játékosnak, azzal kell tisztában lenniük, hogy elsősorban a saját korosztályuk a legfontosabb. Azt, hogy valaki feljebb játszik, ki kell érdemelni, a saját korosztályában viszont példát kell mutatnia és vezérként viselkednie, megmutatni azt, hogy miért van előrébb sorolva.

A vírushelyzet miatt csonka véget ért a szezon, így mindenki otthon marad. Hogyan zajlik a munka? Milyen feladatok várnak a srácokra és az edzői stábra az előttünk álló hónapokban?
A srácok minden nap megkapják az edzéstervet, csinálniuk kell egy napirendet a reggeli ébredéstől az esti lefekvésig. Egy adatlapot kell kitölteniük minden nap, naplót vezetnek.