Ilyen volt az U18-as világbajnokság a játékosok szemével - 1. rész
- 2019.04.26. 18:00
- Fehérvárav19
Értékeljük egy kicsit összességében a világbajnokságot!
Úgy gondolom, egész jó világbajnokságot zárhattunk, bar elég szürreális volt az utolsó napi helyzet, hiszen, ha rendes játékidőben vereséget szenvedtünk volna, kiesünk a csoportunkból, de a győzelem bronzérmet hozhat, és szerencsére utóbbi lett a vége. Visszatekintve úgy érzem, nem is ez az igazán lényeges, bár természetesen örülök, de az a tanulási folyamat a legfontosabb, amin átment a csapat ezalatt az egy hét alatt.
Az utolsó napon nagy volt a tét, nagy volt a nyomás, végül sikerült a bronzérem. Milyen érzés ez és hogyan sikerült kijönni a gödörből?
Mindenképpen jó érzés, hogy végül bronzérmet nyertünk, pláne abból kiindulva, hogy alakulhatott volna sokkal rosszabbul is. Úgy gondolom, nagyon fontosak voltak a kis beszélgetések a csapaton belül, játékos és játékos, illetve edző és játékos között, hiszen ezek alapján sikerült magunkat felépíteni.
A harmadik naptól te lettél a csapatkapitány, milyen volt ezt belülről megélni?
Jó érzés volt, ezzel újabb feladatkörök szálltak rám a világbajnokság alatt, amikben úgy érzem, sikerült helytállnom és így még többet tudtam segíteni a csapattársaimnak, nekem pedig egy következő lépcsőfokot is jelentett.
Milyen érzés a világbajnokságon egy mérkőzés legjobbjának lenni?
Nagyon jó érzés, amikor visszajelzéseket kapsz a munkádról, hogy jó irányba haladsz. Ez a díj azt jelentette, hogy azon a mérkőzésen sokat adtam hozzá a csapat teljesítményéhez, mind a játékommal, mind a hozzáállásommal.
Mik a terveid a következő szezonban?
Lehetőséget kaptam a következő szezonban felnőtt csapatban szerepelni, hiszen A Fehérvári Titánok csapatában fogok játszani, ami úgy gondolom, ilyen fiatalon jó dolog. Szeretnék szintet lépni és felépíteni magam, folyamatosan fejlődni fizikálisan, játékban és mentálisan.