Motivációs előadáson vettek részt az akadémisták

Korábban már az U14-es és U16-os korosztály játékosai is meghallgatták  két szakembert. Az előadás fontosságáról, és személyes véleményükről őket kérdeztük. Először Dr. Fischer Mikós fejtette ki gondolatait.

„Nagyon fontos volt, hogy Emil és az én előadásom egybe épüljön, hiszen a játékosok hallhattak egy olyan embert, aki az egészségügyi hátrányai ellenére is meg akarta mutatni, hogy mit tud, és menyire motivált abban, hogy a saját akaratát beteljesítse. Ez egy fontos ösztönző erő, hogy túllépjünk saját magunkon, és hogy többet csináljunk, mint, amit elképzeltünk. Szükség van egy vízióra, amit elképzelünk és felépítjük magunknak, hogy mit is szeretnénk az élettől. Ebből a srácok jelenleg annyit tudnak, hogy szeretnek hokizni, és hogy nagyon jó NHL játékosok akarnak lenni, de a kettő közötti utat nem látják. Ezen a téren a motiváció arról szól, hogy ezt az utat mindenki felépítse saját magának a saját képességei szerint, de fontos az, hogy ne tervezzék túl, valamint ne is tervezzék alul. Aki érez annyi motivációt és akaratot ahhoz, hogy az álmát megvalósítsa, annak itt a lehetőség, hogy összerakjon magának csomagot, hogy merre kell haladnia, és következetes erőfeszítéseket tennie napról napra, valamint hétről hétre” – fejtette ki a szakember.

„Ez az előadás arról szólt, hogy kikre számíthatnak segítségként. Egyrészt olyan emberekre, akiket példaképként választ, és eléri akár neten, akár személyesen, másrészt az edzőire, akik sokat tudnak erről a sportról, és jól tudják őket irányítani, nem csak a tudásukkal, hanem a személyiségükkel is. Rendelkezzenek egy saját maguk által összeállított jövőképpel, és legyenek motiváltak abban, hogy ezt el akarják érni” – fejezte be gondolatait a sportpszichológus.

A következőkben a Mount Everestet első magyarként a nehezebb, északi oldaláról megmászó Dr. Neszmélyi Emil beszélt a magaslati hegymászás és jégkorong közötti párhuzamokról.

„Meggyőződésem az, hogy a jégkorongban olyan nehéz a legmagasabb szintre jutni, mint megmászni a Mount Everestet. Nem sikerülhet mindenkinek, de nem is véletlen, hogy nem sikerül mindenkinek. A világ legmagasabb csúcsának megmászását megkísérlő emberek csupán húsz százaléka ér fel, és ha hoki szempontjából nézzük az arányokat, akkor lehet, hogy még kevesebb az, aki ilyen magasra jut” – mondta a hegymászó.

„Amikor valaki felér a csúcsra, rögtön arra gondol, hogy onnan vissza is kell jutni, és hiába lefelé mutat az irány, ugyanolyan fárasztó és sokkal veszélyesebb, mint felfelé. E tekintetben a motiváció különböző részcélokat kell tartalmazzon, amik a szemünk előtt kell, hogy lebegjenek, hiszen, ha nem jutunk le, ugyanolyan sorsra jutunk, mint akik fel sem tudtak jutni.  Úgy gondolom, hogy az előadásból mindenkinek saját magának kell levonnia, a következtetéseket. A visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy általában az gondolat szokott megfogalmazódni a hallgatókban, hogyha valamiért nagyon megdolgozunk, azt el fogjuk érni. Vagy elsőre, vagy másodjára, de az is lehet, hogy csak később, és ha valaki ezen céljait nem engedi el, akkor nem lesz probléma” – vonta le a következtetéseket Neszmélyi.

„Én magam is jégkorongszurkoló vagyok, és nagyon élvezem, mivel egy rendkívül nehéz sportágról beszélünk. Egy síkos felületen kell megoldásokat találni különböző helyzetekre, ami az én saját sportágamhoz, a kosárlabdához viszonyítva sokkal nehezebb. Egy nagyon összetett sport ez, így természetesen csodálom a játékosokat, és magyar sportszerető emberként úgy gondolom, hogy támogatni kell a hazai hokit” – mesélte a jégkoronggal való kapcsolatáról Dr. Neszmélyi Emil.