Otthona az Akadémia – Nagy Ákos

Kercsó Árpád két éve már Miskolcon és aztán Zalaegerszegen is látta játszani a fizikumával a többiek közül kitűnő gyereket, érdemesnek tartotta kipróbálni akadémiai körülmények között is.

„Azt mondta, elvileg jól játszom és nagy út áll előttem.” – mondja szűkszavúan Ákos, aki (alighanem élete első interjúja alkalmával) kissé megilletődötten beszél, fogalmazzunk úgy, a lényegre szorítkozik.

A játéka annál beszédesebb, a kölyök A-csapat első soráig jutott Fehérváron.

 Négy éves korában kezdett hokizni, gyakorlatilag az egész gyerekkorát végigjátszotta.

„Apának a meccseire jártam és nagyon megtetszett. Ő nagyon szerette volna, hogy én is hokis legyek. 5-6 éves koromban már nagyon élveztem. Szeretem, hogy jégen lehetek, szeretek benne mindent. Főleg azt, hogy küzdeni kell.” – fogalmazza meg a lényeget.

A pályán kívül is élvezi, ha mozgásban van, edzői szerint igazi csibész, de a jégkorong az első, szakmai előmenetelét a pályán kívüli dolgok nem veszélyeztetik. Egyszerűen csak olyan, mint egy 13 éves, mozgékony srác.

„Szeretek nyüzsögni a pályán kívül is, ezt tudja mindenki. Szoktunk hülyéskedni. A tanárok is tudják. Kezdetben elég gyengén ment a tanulás, de most már jó vagyok.”

Ákosnak kijutott a változásokból eddigi élete során, köszönhetően a hokinak. Mindig új helyet kellet megszoknia, de nem volt gond: „ Itt könnyű barátokat szerezni. Mindenki befogadott. Amikor nem edzés van, pihenek és számítógépezek. Van pár hokis játék, de leginkább a Facebook. Mást nem játszom.”

Kedvenc játékosai Patrick Keane és Sofron István – egy messziről, egy közelről. Azt mondja, azért ők, mert keményen küzdenek.

Ahogy egy csatártól várható, a góljait és pontjait meg szokta nézni, számon tartja, de nem az érdekli, hanem a csapat. Azért elárulja, a mostani a legjobb szezonja lesz eddig, ha minden így megy tovább.

Ákosnak valódi otthont jelent az akadémia, az iskolán kívül szinte minden idejét itt tölti.

„Azt szeretem legjobban, hogy mindenki együtt van, olyanok vagyunk, mint egy család. Edzeni is szeretek. Nekem mindegy, hogy mit kell csinálni, a lényeg, hogy jégen legyek. Azt is szeretem, ha játszunk, de azt is, amikor feladatok vannak. Nagyon jól kijövök Árpi bácsival és Faragó Gyulával. Szigorúak, de mindig tudom, miért szidnak le, ha leszidnak. Például, ha nem teszem oda magam rendesen.”

Erre ritkán van példa, nem véletlen, hogy mindkét edzője elsőként emeli ki, szinte hihetetlen, mennyit fejlődött, amióta itt van. Gyorsabb lett, erősebb és jobban is lő. Meghatározó tagja a kölyökcsapatnak, egyike azoknak, akikre a későbbiek során is oda kell figyelni. Mert ha ilyen ütemben tud fejlődni ezek után is, szép jövő áll előtte. Persze ezzel kapcsolatban sem ereszti bő lére a mondandóját:

„20-21 évesen már jó lenne az első csapatban játszani. Később pedig egy KHL-t vagy AHL-t megpróbálnék.”

Faragó Gyula, a Kölyök A edzője is Nagy Ákos rendkívül gyors fejlődését emeli ki első sorban.

„Nagyon határozott, karakán srácról van szó. Nemrég csatlakozott hozzánk, láttunk benne fantáziát, amikor 1-2 edzésen itt volt, de azt nem gondoltuk volna, hogy ekkora fejlődésen megy keresztül. Kimondottan az a típus, akin nagyon látszik, ha jó minőségű munkát végez, azonnal fejlődik.

Nagyon határozott gyerek, a korosztályából fizikailag is kitűnik. A biológiai érettsége is az ő malmára hajtja a vizet, de a játékintelligenciája teszi igazi tehetséggé. Jelenleg szélsőként játszik.

Neki minden új volt itt, meg kellett szoknia, de minden lemaradását behozta. Igazi csibész, oda kell figyelni rá. Nemrég ismertük meg, az akadémiai rendszerbe be kellett vezetni, lassan tudtunk meg egymásról minden fontosat. Abszolút kezelhető gyerek, mert tudja, mit akar.

Az alapjátékot mindenki elsajátította, mi azt szeretjük, ha beleteszik azt is, ami teljesen saját. Márpedig Ákosnál ez abszolút megvan, látjuk rajta, hogy egyéniség. Az ilyen játékosokkal lehet igazán jó dolgozni.”