Több százan vettek részt a II. Fehérvár AV19 All Star napon
- 2018.11.12. 18:17
- Fehérvárav19
Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia immár második alkalommal rendezte meg az All Star nap névre keresztelt családi napot, melyre idén több százan látogattak ki.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már második alkalommal várta az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia utánpótlás-játékosait és szüleiket az All Star Napra, ahol jeges és jégen kívüli ügyességi, logikai feladatokkal és kvízzel, délután pedig öltöző-látogatással és a felnőtt játékosok ellen vívott mérkőzéssel várták a résztvevő csapatokat. A versenyben a szupermini, a mini, ez előkészítő és a kölyök korosztály jégkorongozói, szüleik és rokonaik vettek részt, csaknem negyven csapat nevezett a versenyre. Ezen kívül izgalmas előadásokat is meghallgathatott bárki, aki kilátogatott szombaton az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba. A csapatversenyek mellett idén fejvédőtervezésben és süteménysütésben is megmérettethették magukat a gyerekek és a családok. Természetesen a jótékonyság sem maradhatott ki a programból, hiszen a Csíkszentimrei Sasok jégkorongcsapatának gyűjtenek használt felszerelést, melyeket egész novemberben le lehet adni a fehérvári jégcsarnokban, hogy az Akadémia U12-es csapata elvihesse azokat decemberben a székelyföldi településre, segítve ezzel az ott sportoló gyerekek mindennapjait.
A családi napon mindenki nyert, hiszen nemcsak a csapatverseny első három helyezettjét díjazták, hanem a süteménysütő és a fejvédőtervező verseny legjobbjait is. Ezen kívül az Ifj. Ocskay Gábor Alapítvány kvízét kitöltők között is kisorsoltak nyereményeket a Decathlon és a Loka Hockey támogatásával, utóbbi termékeit pedig meg is vásárolhatták a csarnokba látogatók. A fejvédőtervező verseny támogatója, a Wolf Auto standján pedig megismerkedhettek a Skoda gépjárműivel, a Skoda Karoq terepjáróba pedig bele is ülhettek az érdeklődők.
„Az ittlévő játékosok és szülők, rokonok számából ítélve sikeres a rendezvény. Tavaly egy kicsit fejest ugrottunk az ismeretlenbe, mert azt megelőzően nem volt még hasonló rendezvény, az akkori gyerekbetegségekből tanulva szerveztük meg az idei napot. Nagyon tanulságos volt a három délelőtti előadás; az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a Fehérvár AV19 gazdasági vezetője, Debreceni Gábor, a sokakat foglalkoztató társadalmi adókedvezmény (TAO) témaköre mellett az Akadémia gazdasági-finanszírozási hátterével is megismertette a részvevőket. A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete első alkalommal tartott előadást az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián, ahol a szakemberek Deák Nikolett vezetésével az egészséges táplálkozásról beszélgettek a gyerekekkel és szülőkkel. Dr. Fischer Miklós, az Akadémia pszichológusa a gyerek-szülő-edző hármas kérdéskör bonyodalmairól beszélt.” – mondta el Fekti István, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia szakmai igazgatója.
Gál Péter Pél, a Fehérvár AV19 SC elnöke kihangsúlyozta, mennyire fontos a székesfehérvári jégkorongban az utánpótlásnevelés. „Maga a klub, a Fehérvár AV19 a profi csapatokból és az utánpótlásból – amelyet az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia fog össze - épül fel. Nagyon fontos, hogy együtt szimbiózisban éljük életünket. Ennek megnyilvánulása a mai nap, amikor a szülők és a gyerekek közösen, felhőtlenül töltenek el egy napot a nagyokkal, az EBEL csapat sztárjaival és a Titánok felnőtt játékosaival. Kell, hogy érezzék, hogy idetartoznak, tagjai a fehérvári jégkorong-családnak. A szülők is érezzék és lássák, hogy foglalkoznak, törődnek gyermekeikkel. Egy csapat sikerét, megítélését mindig a nagy csapat, a koronagyémánt adja, ennek alappillére viszont az utánpótlás. Miközben az első csapat sikeréért dolgozunk, nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a gyerekekért is mindent megtegyünk.”