Vereség a gólzáporos mérkőzésen
- 2016.03.29. 18:10
- Fehérvárav19
Gólszerzők: Nagy, Szita, Búzás (2), Madácsi, Császár ill. Majoross (2), Sebestyén, Szigeti, Kedves, Csicsák, Kreisz, Sarcia, Lőczi.
Nagy várakozás előzte meg az EBJL döntőjének második mérkőzését, hiszen akár itthon is bajnok lehetett volna Kiss Dávid csapata. Jól is indult a mérkőzés, hiszen a 36. másodpercben már 1-0 állt az eredményjelzőn, egy szerencsés helyzet után egy hazai ütőről vágódott a kapuba a korong. Nem sokáig maradt azonban a vezetés, előbb Majoross egyenlített (1-1), majd Szigeti használta ki csapata első előnyét (1-2). A harmad vége előtt 6 perccel aztán érkezett Szita, aki egy újabb szerencsés gólnak köszönhetően egalizált (2-2). Még az első harmadban megismétlődött a korábbi forgatókönyv, hiszen egy perccel később Sebestyén (2-3) szerzett újabb előnyös gólt, majd Kedves növelte a vendégek előnyét (2-4).
Újra, ahogy az előző két mérkőzésen is, két gólos hátrányból kezdte tehát csapatunk a második harmadot. Elmenni látszott a mérkőzés, hiszen a hatodik percben Csicsák (2-5), majd Kreisz (2-6) is bevette Szeles kapuját. A középső harmad ezen részében a MAC teljes mezőnyfölényben játszott, csapatunk pedig sorra szerezte a kiállításokat. A 34. percben Búzás szerzett újabb gólt (3-6), de két perccel később Makovics szabálytalansága után nem kegyelmeztek Kangyal Balázs tanítványai, Sarcia révén újra néggyel vezettek a fővárosiak (3-7).
A harmadik harmadban csapatunk újítani próbált, Szelest Pinczés váltotta a kapuban. A harmad forgatókönyve az előző mérkőzésekhez hasonlóan indult, a kezdés után Madácsi csökkentette a hátrányt (4-7), majd a hatodik percben megszületett csapatunk első előnyös gólja, Búzás második találata révén (5-7). Újra nyílt lett a mérkőzés, egy alkalommal a kapuvas mentette meg a MAC-ot az újabb góltól. Kangyal Balázs is érezte ezt, hiszen időt is kért, ez pedig rendet tett a fejekben, az 50. percben Majoross használt ki egy újabb előnyt, bebiztosítva ezzel csapata győzelmét (5-8). A hátralévő időben csapatunk több fegyelmezetlenség miatt háromszor is hátrányba került, Lőczi (5-9) góljával tovább nőtt az előny. A végén még Császár szépített (6-9), de az újabb fordítást már nem sikerült elérni.
Fotó: Soós Attila