Zajlik a munka a legkisebbeknél is

  • 2019.09.26. 16:00
  • Fehérvárav19

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia szupermini korosztályában zajló munkáról, a felkészülésről és a tornákról Barabás Miklós szakmai vezetővel beszélgettünk.

„Július végén mentünk először jégre, minden második, harmadik nap volt jeges edzés, ezen kívül pedig szárazon is dolgoztunk. Az elmúlt időszakban huszonkét alkalommal találkoztunk és nagyon jó érzés az, hogy nyolcvan százalék fölött van az edzéslátogatások aránya. Ez bizonyíték arra, hogy a srácok szeretnek idejárni, és természetesen örülünk annak, nem kell noszogatni őket, hogy edzésre jöjjenek.” -kezdte beszámolóját Barabás Miklós szakmai vezető a szupermini korosztály felkészüléséről, majd arról is beszélt, hogy milyen változások történtek és hogyan folytatódott a munka a szezonkezdésig. „A szülői munkaközösség is átalakult, olyan arcát mutatja most, ahol a hozzátartozók segítik az edzők munkáját, így nekünk sokkal kevesebb dologgal kell foglalkoznunk és tudunk a feladatainkra koncentrálni. Ez a közösség igyekszik mindent megoldani, ez nagy öröm számunkra. Augusztusban házi tornákkal készültünk a szezonra, valamint egy négynapos edzőtábort is beiktattunk a programba. Szeptember első hetében hagytunk időt a gyerekeknek, hogy visszarázódjanak az óvodába, iskolába, utána pedig gőzerővel készültünk az Őszi Gyermek Jégkorong Fesztiválra. Az edzés felépítése az U8-ban általában három részből áll, felosztjuk a pályát, két helyen játékos feladatok vannak, a harmadik állomáson pedig korcsolyatechnikával foglalkozunk.” A szakember azt is elmondta, hogy mire kell figyelni a legkisebbeknél: „A kicsiknél nehezebb a motivációt megtanítani, erre kell fókuszálnunk, hogy hogyan tudjuk fenntartani a gyerekek érdeklődését. Nem panaszkodhatunk, hiszen mindenkin látszik, hogy élmény számukra, hogy jégkorongozhatnak és szeretnek ehhez a közösséghez tartozni.”

Az Őszi Gyermek Jégkorong Fesztivál legjobb pillanatai: 
(Fotó: MJSZ)

Az MJSZ szeptember 22-23 között rendezte meg az Őszi Gyermek Jégkorong Fesztivált a Vasas Jégcentrumban, ahol a szombati napon az U10-eseké volt a főszerep, az ország minden szegletéből érkeztek csapatok a megmérettetésre. Barabás Miklós a torna tapasztalatairól is mesélt: „Új a tornarendszer, öt az öt ellen játszunk, ezért a gyerekeknek gyorsabban kell gondolkodniuk. Véleményem szerint négy a négy ellen lenne ideális a felállás, de ebben a kísérleti évben így dolgozunk tovább. Itt még a játékosság a fő, látszik ez abból is, hogy a korong után eddig hat gyerek ment, most pedig tíz. Így egy kicsit káosz a játék, de megpróbálunk ehhez alkalmazkodni, ez egy kísérleti időszak. Többen hiányoztak, így a kék csapat fele 2013-as születésű volt, akik közül többen még a hatodik évüket sem töltötték be. A zsúfoltságot ezek a kicsik nehezen szokják meg, de szezon végén kiderül, hogy mennyire eredményes így a gyerekek fejlesztése. Számunkra az a fontos, hogy ne taktikát tanítsunk, hanem azt, hogy adott szituációban hogyan tudnak reagálni.”

Szupermini piros csapatunk a következő hétvégén szerepel először ebben a szezonban, a vezetőedző erről is szót ejtett: „A Vasas Jégcentrumban a kék és a sárga  csapattal szerepeltünk, így a piros csoporttal vasárnap Érdre utazunk egy négyes tornára. Kezdő játékosokkal megyünk, így bízunk benne, hogy mindenki jól fogja magát érezni és pozitív élményekkel távozik majd.”